Annak idején a kis 600-ason szereltem le lámpát, miután kíváncsi voltam rá, hogy a lámpatest mögötti kábelek milyen állapotban vannak. Anno az nem volt rossz ötlet, kitisztítottam mindent, amit tudtam és helyrehoztam azoknak a kábeleknek a fedését, ahol a bandázs már elengedte magát. Mivel az S2R-en - hála az előző tulajoknak - gyári fejidom található, szennyeződéssel kapcsolatos problémák nem állnak fenn olyan hatványozottan, mint a fedetlen típusoknál. Azonban bennem felmerült, hogy jó lenne, ha kicsit "harcosabb" kinézetet kölcsönöznék a gépnek, ezért levenném a fejidomot, akkor már rá tudom tenni az új indexeket - ezek dobozban álltak, mert nem volt elég hosszú a száruk, hogy kilátszódjanak a mögül - egyúttal lepucolom, rendezem a kábeleket és a lámpát is. Közben még a lámpa króm kávájával is kezdenék valamit, de az majd a közeljövő zenéje lesz, megírom itt, ha oda jutok. Vannak tervek, ahogy az előzőekben már említettem: a visszapillantókat cserélném, de a kormányt is. 2021-ben - legalább is az első felében - viszont maradna a gyári kormány és megpróbálnám a szélvédő nélküli verziót, majd meglátjuk, hogy mennyire tesz rosszat a kábeleknek, viszont jól néz ki!
Nekiálltam tehát a szerelésnek, semmi különös nem fog kelleni, csak imbusz-készlet, egy-két csavarhúzó és kész. Furcsa helyeken kell hozzáférni a fejidomhoz, viszont egyszerűen lejön. Én kivettem a plexit is, hogy rendesen le tudjam tisztítani. Az sajnos elég karcos, így nem volt túl nagy a sikerélmény, de legalább tisztán megy a dobozba, tárolásra. Ez után következhetett a lámpa.
Azt sem túl bonyolult levenni, gyorsan megvan. Érdemes figyelni arra, hogy melyik csavar hová volt téve, ennek kapcsán én szerelés kezdetekor szoktam csinálni egy (vagy több) fényképet az eredeti állapotokról, hogy - ha esetleg nem tudnám aznap befejezni, később is - emlékezzek rá, mit, hová kell kötni. A csavarok kapcsán pedig érdemes feljegyezni, hogy melyik, hová való, ha a szezon közben vagy végén visszatenném a fejidomot, nem rossz, ha egyértelműen fel van jegyezve. Kicsit több szöszmötölés leszereléskor, viszont meghálálja a munkát a visszaszereléskor.
A lámpa mögött érdemes "rendet tenni", a vezetékeket én az új index beszerelése miatt egyébként is újraszigeteltem, szigetelőszalag és zsugorcsövek segítségével. Nagyon hasznos dolog a zsugorcső különösen azokon a területeken, amelyek ki vannak téve a szennyeződésnek és fixen kellene tartaniuk. Így lekerült minden, aminek le kellett előlről, jöhetett az akkumulátor.
Az S2-ben fektetve található az akksi (szemben pl. a kis 600-assal), amit nagyon egyszerűen el lehet távolítani a helyéről. Mindössze egy gumiszalag és két csavar tartja.
Miután kioperálta az ember, mehet is a töltőre. Az előző Monsteremhez savas akksit vettem rendszerint, kupakot le, töltőre fel. Ebben az esetben kupakot nem kell levenni és nem is lehet, viszont tölteni így is kell az akksit. Szépen elketyeg a töltőn egész télen, ha szükség van rá rátölt, ha nem, akkor sem hagyja elszulfátosodni azt.
Kb. 2015-ben vásárolhattam az akkumulátortöltőt, meg vagyok vele elégedve (Procharger valami), de kb. bármilyen, chipes csepptöltő jó lehet.
Most már biztonsággal várhatjuk a tavaszt....ami jöhetne már!