Egy Monster-rajongó tapasztalatai

Riding is Life

Riding is Life

Első szerviz - DucatiMonster S2R 800

Egy nap a profikkal

2020. május 29. - morpheus84

A 2019 év vége és a 2020 év elég sűrűre sikerült, megszülettek a gyerekeink, így nyilvánvaló okokból nem tudtam annyi időt fordítani a motor rendezésére, mint eddig. A fentiekből adódik, hogy nem is használtam sokat és a járványhelyzet sem segített ezen.

Mindettől függetlenül én ahhoz tartom magam, hogy még ha nem is érem el a kilométert, minden szezon elején megy a szerelőmhöz a gép. Ellenőrzi, javítja, módosítja, amit kérek, megbeszéljük azt, amiket ő lát még szükségesnek elvégezni és csak így állok neki a kanyaroknak. Idén ez a lista eléggé felduzzadt. Nincs baj a Monsterrel, mindössze sok tervem van a módosítását illetően. Először is a kötelező olajcsere, szűrők, vezérlést ellenőrizni (nincs még a cserének ideje, de azt is mindig ellenőrizzük a köztes időszakban is, nehogy a feszítők lazuljanak vagy valami váratlan történjen esetleg), lánc állapota, általános állapotfelmérés. Ezeken felül idén terveztem a váznyúlványt levágatni, új indexeket, hátsó lámpát, rendszámtartót felrakni, új indexek előre, valamint a gumikat is cserélni kellett. Menjünk sorban:

Ahogy azt már korábban mondtam, állandó szerelőm van, akiben tökéletesen meg lehet bízni, a munkájára igényes, nem beszél a levegőbe, ha egyszer sikerül megbeszélnetek a konkrét időpontot, akkor sínen van a motor ügye. Ez úttal is így történt, a fentieken kívül jeleztem, hogy van egy kis olajfolyás, de nem a hengertől, hanem a szuszogótól érkezhet.

Odaértem a műhelybe, a srácok már vártak, gyakorlatilag délelőtt 10.00 körül álltak neki a motornak. Kerekek le, olaj ki, szűrők, stb. megkezdődött a váznyúlvány vágása, utána festés, dugók be. Annak kell idő, míg a festék szárad, közben ment a szuszogó leszerelése, pasztázása és mindeközben folyamatosan takarították a motort azokon a részeken, amik elérhetővé váltak. Pedig elhihetitek, hogy nem volt piszkos! Beszélgettünk, ahogy már korábban készségesen elmondta: szilikon, benzin, kontaktspray és minden csillogni-villogni fog, miközben működik is.

img_20200417_110620.jpg

Említettem nekik azt is, hogy az első fék a 600-ashoz képest nem épp acélos, amin nem lepődtek meg. Tekintve, hogy a 600-as fékje ugyan egy tárcsás, viszont nagyobb, valamint hatékonyabb is, ez a véleményem várható volt. Viszont kicsit alaposabban is körbejárták a kérdést: kiderült, hogy levegős volt a rendszer, az amúgy sem a legjobb termékre ez még rátett egy lapáttal. A fékpofákat is cserélni kell majd, de azt már én vállaltam. Ha már arra jártak, lecserélték a fékfolyadékot, váltóolajat, így az is tiszta lett.

Gumicsere közben kiderült, hogy az első felniben azért van egy szép nyolcas, szóval el kell gondolkodni majd egy új felnin. Felmerült bennem az is, hogy ha már új felni, akkor lehet lefestetem mindkettőt feketére, de ezen majd még gondolkozom egy sort. A lámpa és az indexek bekötése következett, ezek is gyorsan elkészültek….volna, de az index, amit vettem, elől nem látszott ki rendesen a fejidom mögül, így visszakerült a gyári. Majd valamilyen szép, ám hosszabb szárú index kerül a helyére, ami rendesen látszódik.

Beszéltünk az első villa csillapításáról is, amit kicsit puhának érzek. Elég rendesen bebólint. első körben lecserélték a teleszkópban az olajat, szimeringet, majd állítottak a csillapítás feszességén, amivel aztán határozottan jobb lett a helyzet.

Összességében elég sok idő és energia ment a motorba, amit nyilván meghálál majd, már a hazafele vezető úton is nagyon jól viselkedett. A gumival kapcsolatban: a választásom a Pirelli Diablo Rosso II-re esett. Majd erre is kitérek, hogy miért pont ez, miért nem egy újabb fejlesztés, viszont szeretnék vele gyűjteni párszáz kilométert, mielőtt nyilatkozom, szóval türelem. Sok alkatrész cserélődött, a létfontosságú elemeken túl megtörtén a szépészeti beavatkozás is, nagyon elégedett voltam és ez úton is köszönöm a munkájukat! Végül 10.00-tól délután 16.00 óráig eltartott a móka, de nagyon megérte.

img_20200417_174150.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://monsteristi.blog.hu/api/trackback/id/tr8915728554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása