Kedves Olvasó!

Ahogy sok motorostársamban, bennem is gyermekkoromban fogalmazódott meg, hogy egy napon én is a vasparipák lovasa szeretnék lenni. Teltek-múltak az évek, amíg 2014-ben adatott meg az a lehetőség, hogy felnőtt fejjel letehessem a korlátlan vizsgát és elkezdhessem élni az álmaimat. 

A vizsga óta eltelt 5 évben sikerült szert tennem némi gyakorlatra, egyszerű, Ducati-rajongóként élem a motoros életem. Mivel korábban semmilyen motoros-előéletem nem volt, ezért sok esetben csak saját tapasztalatokra - legyen az jó vagy rossz- hagyatkozhattam, ezért fogalmazódott meg bennem, hogy írni kellene - elsősorban - az élményekről, az utakról, arról, hogy mit, hogyan, miért gondolok én helyesnek, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy valóban helyes is! Ugyanakkor a tapasztalatokat is összefoglalnám, hogy mások is tanulhassanak belőle. 

Azoknak szánom tehát ezeket a sorokat, akiket érdekel a motorozás, akiknek mindegy merre, csak menjünk, kanyarogjunk és a sisakban fülig ér a szájuk! Remélem, hogy sikerül pár kellemes percet szereznem Nekik/Nektek és - ha mással nem is - néhány gondolattal gazdagabban vagy a motorozás iránti, féktelen érdeklődéssel fejezitek be e sorok olvasását! 

Érdemes azt is tudni, hogy egy 1997-es Ducati Monster 600 volt az első motorom, amely még a jó, öreg karburátoros verzió volt. Nagyon megszerettem a Monstert, viszont a teljesítményét 4 év alatt kinőttem. Idén márciusban váltunk el egymástól és nem is volt kérdés, hogy egy nagyobb Monster lesz az utód. Így tettem szert a mostani kedvencre, egy S2R 800-as "személyében". Elfogult vagyok, nem tagadom, de van rá okom. A következő írásban a kisMonsterről ejtek majd pár szót.